
Amerika

New York
Pontosabban mondva New York-ot emelném ki a rengeteg választékból. Mivel itt található az ország legtöbb embere és itt van a legtöbb felhőkarcoló a világon. New York az Amerikai Egyesült Államok New York államában fekvő város. Az ország legnépesebb, Amerika szuperkontinens harmadik legnépesebb települése, központja a New York-i agglomerációnak, amely a szuperkontinens legnagyobb várostömörülése, a világon pedig a nyolcadik. A Föld egyik vezető világvárosa, az Egyesült Államok első számú üzleti, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási központja, egyik első számú kutatási-fejlesztési, technológiai, média- és szórakoztatóipari csomópontja, turizmusának elsődleges célpontja. Itt található az ENSZ és több, világszinten is jelentős multinacionális vállalat székhelye, valamint a világ egyik legnagyobb tőzsdéje, ezért a Föld legjelentősebb gazdasági-politikai centrumai közé tartozik.

Városrészek

Manhattan
Manhattan neve egyszerre jelenti Manhattan szigetét és a rajta elterülő Manhattan kerületet, amely New York öt kerületének egyike. A kerülethez magán Manhattan szigetén (amelyet a Hudson folyó torkolati része ölel körül) kívül tartozik még több másik sziget és a szárazföld egy kis része is. Közigazgatásilag ez New York megye (county) is egyben. A 2010-es népszámlálás adatai szerint 1 585 873 lakosa volt, területe mindössze 87,5 km², messze az ország legsűrűbben lakott megyéje.

Queens
Queens egyike New York amerikai város öt kerületének. Földrajzi szempontból ez a legnagyobb kerület; sok bevándorlónak és két repülőtérnek is otthont ad.
Queens kerülete határos Queens Countyval (járás) is, amely az Egyesült Államok etnikailag legsokszínűbb járásainak egyike. Egy 2005-ös felmérés szerint a bevándorlók a lakosság 47,6%-át teszik ki. Előrejelzések szerint 2010-re már a lakosság többsége külföldi születésű lesz.
2,2 milliós lakosságával ez a második legnépesebb kerület New York városában (Brooklyn után) és a tizedik legnépesebb járás (county) az Amerikai Egyesült Államokban

Brooklyn
Brooklyn New York City öt kerülete (Five Borough) közül az egyik, ez a város legnépesebb kerülete. A 2018-ban mintegy 2,8 millió lakossal bíró városrész 1898-ig önálló város volt, mely a hollandok által alapított kis településből, Breuckelenből fejlődött ki. A holland település Long Islandnek az East River felőli oldalán állt és eredetileg a hollandiai Breukelen városa után nevezték el. Habár Brooklyn már régóta New York City része, a kerületnek önálló városi karaktere van, szemben például Bronxszal, ami inkább csak Manhattan meghosszabbítása észak felé.

Bronx
Bronx New York városának legészakibb kerülete, amely egybeesik Bronx megyével. A város öt kerülete közül ez az egyetlen, amelynek nagyobb része van szárazföldön, mint szigeten.
A 2010-es népszámlálás adatai szerint 1 385 108 lakosa volt. Ha minden kerület önálló városnak számítana, akkor Bronx volna a kilencedik legnépesebb amerikai város. A népességben az 1960-as években csökkenés mutatkozott, majd ez újra növekedésnek indult. A legmagasabb népességet 1950-ben számlálták.
Bronx a negyedik legnépesebb New York öt kerülete közül, és az ötödik legnépesebb járás a New York-i agglomerációban.

Staten island
Staten Island egyike New York város öt kerületének; az azonos nevű szigeten terül el. Mivel földrajzilag kívül esik a városmagon, népessége is a legkisebb az öt kerület közül.
Területe megegyezik Richmond megyével, amely New York állam legdélibb megyéje.
1975-ig a kerület hivatalos neve Borough of Richmond volt.
Lakossága 465 000 fő, ezért Staten Islandet néha az elfeledett kerület néven is illetik. Sokkal kevéssé ismert, mint a többi négy: Bronx, Queens, Manhattan és Brooklyn. Az öt kerület közül ennek a legkisebb a lakosságszáma és harmadik legkisebb a területe (kb. 153 km²). Ha az öt kerület külön várost alkotna, Staten Island a 39. legnépesebb amerikai város lenne, míg a többi négy benne lenne az első tízben.
Látnivalók

Empire State Building
Az Empire State Building New York város 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe, 42 évig volt az USA legmagasabb épülete. Az épület New York Manhattan kerületében a 34. utca és az Ötödik sugárút sarkán magasodik. Nevét New York állam becenevéből (Empire State) kapta.
Érdekességek:
- Az épület felső részét nevezetes ünnepek alkalmával az ünnepnek megfelelő színes világítással látják el. Ezek a következők:
- Évente közel 3 millióan látogatják meg az épületet. Két kilátóterasza van: a 86. és a 102. emeleten. Az alsó kilátó jobb, itt negyeddollárossal működő távcsövek vannak, amikkel tiszta időben 100 km-re is el lehet látni. A felső kilátó üveggel le van fedve és szűkebb a hely. A legnagyobb tömeg alkonyatkor van. Az aktuális láthatóságot a kilátóból az előcsarnokban közzéteszik (például "zéró láthatóság" esetén az épület ködben van és semmit nem lehet látni).
- Az épület látogatásához jegyet kell venni, amit érdemes online megtenni, így elkerülhető a hosszas (akár órákig tartó) helyszíni sorban állás. A jegy bármikor felhasználható. A CityPass érvényes az Empire State Building látogatásához is.

Szabadság-szobor
A nőként ábrázolt Szabadság egy fáklyát tart a jobbjában és egy táblát a baljában. A tábla felirata JULY IV MDCCLXXVI - vagyis 1776. július 4., az Egyesült Államok függetlenségének kikiáltása. A nőalak egyik lába láncokon áll, ez jelképezi az elnyert szabadságot. A United States Information Agency (USIA) szerint a korona hét ága a hét tengert és a hét kontinenst jelképezi.
A teljes magasság a talajtól a fáklya tetejéig 93 méter, beleértve a talapzatot is. Maga a szobor 46 méter magas. A szobor tömege 204 tonna.
A talapzat második emeletén lévő múzeum a szobor történetét mutatja be. A szobor belsejében csigalépcső vezet a koronában levő kilátóhoz, minden harmadik fordulónál pihenővel. 1916 előtt a jobb karban levő létra is nyitva volt a nagyközönség számára, de ma már csak a személyzet használhatja a fáklya világítóberendezéseinek karbantartására.

